–       Kerítést fest, Évike?

–       Igen!

–       Jól van, legalább nem unatkozik.

–       Nem szoktam!

–       Nem akar dolgozni?

–       De, de, épp azt teszem.

Kellett némi idő ahhoz, hogy képes legyek felismerni, hogy a kis suttogó hang, miszerint ez a „nemdolgozás” nagyon jó, ez valós. Nem csak kis hang, de valódi gondolat. Mélyen be van vésődve. Sőt. Nem is újkeletű.

És ezek után kellett némi idő annak felismeréséhez is, hogy ez a gondolat nem tűnik segítségemre lenni a jövőt illetően, ráadásul elég népszerű is (nem csak a net van tele mindenféle buzdító szóval, hogyan “valósítsuk meg önmagunk”, de én magam is azonnal keblemre ölelem, dédelgetem!) Szóval valódi csapda, jobb, ha nem engedem túl közel. De már nem veszíthetem szem elől sem!

A munka, öröm, hasznosság, pénz, felelősség összefüggései most még a régi módon hurkolnak össze mindent az elmémben, feladataim ezért a következőkben határoztam meg:

1. Pályázatok ugyanarra a pozícióra, amit eddig betöltöttem – legyen benne kihívás is – értem ez alatt: örömforrás -, ezért lehet nagyobb felelősség és több fizetés. Ez teljesen logikus és tökéletesen megfelel annak, amit tapasztalatból ismerek.
2. Új lehetőségek felkutatása – ez tűnik a legnehezebbnek. Már az első ponttal is sokszor érzi úgy az ember, hogy kudarcra van ítélve, de ez… Emlékszem, hogy hatott rám, mikor megtudtam az egyik multinál, ahol dolgoztam, hogy a németországi központban a kontroller átment a marketing osztályra dolgozni. Micsoda gyönyörűség!
3. Tanulok. Nem szakmát. Újrakezdeni. A világban nagyon sok példaértékű értelmes kezdeményezés van. Ezzel foglalkozom a legszívesebben.
4. Mindenek felett: egészséges megkülönböztetés. Amit a piacon tapasztalok, amilyen visszajelzéseket kapok, azok nem rólam szólnak. Amikor ezt megérti az ember, a kánikulában bárányfelhők úsznak a Nap elé.

Tapasztalataim és gondolataim a fentiekkel kapcsolatban bőségesek, a munkaerőpiac furcsa és groteszk képet mutat. A munkavállalók, közvetítők és munkáltatók közötti kommunikáció minden szereplőt frusztrációval kecsegtet. Ahogy visszaemlékszem életem hasonló periódusaira, még azt is meg kell állapítanom, hogy a helyzet nem sokat változott.